Az Európai Bizottság új szabályokat fogadott el a drónok üzemeltetésével kapcsolatban

Magyarország haladékot kért és kapott az uniós jogszabály bevezetésére, hogy kidolgozhassa annak helyi rendeleti kiegészítéseit. A tagállamok szabad mozgásteréről lejjebb lehet olvasni.

2021. január 1-től a következő szabályok érvényesek a pilóta nélküli légijárművel végrehajtott repüléskre:

 

Nyílt kategória:

25 kg össztömeg alatti repülő eszközre érvényes. Az általános szabályok figyelembevételével külön engedély nélkül is igénybe vehető a légtér. Nem kell eseti légtér sem.

Korlátozások:

- Embertömeg fölél nem repülhetünk (kivéve, amennyiben a drónunk 19 m/s-nál nem képes nagyobb maximális vízszintes repülési sebességre gyorsulni).
- Kizárólag a talajtól számított 120 méteres magasságon belül, és csak olyan távolságig repülhetünk, ameddig a pilóta szabad szemmel látja a drónt. Tehát az UAV 120 méterre távolodhat el a földfelszín legközelebbi pontjától, ami azt jelenti, hogy ez nem a fák, vagy az épített objektumok tetejétől, hanem a talajtól értendő, ráadásul, amennyiben magaslaton állunk, a völgyalji terület felett a 120 m az adott térpont felett alacsonyabban lesz, mint a mi pozíciónk felett felső repülési határ. Engedélyezett a követési mód is, amikor a pilóta mozog, azaz nem csak a felszállás helyétől értelmezhető a látótávolság, hanem a pilóta képezi annak értelmezési pontját. Ilyenkor viszont legfeljebb 50 méterer távolodhat el a drón a pilótájától.

- A nyílt kategória nem permetezhet, nem szállíthat árut, de végezhet távérzékelést, kivéve, ha személyes adat rögzítésre alkalmas berendezést hordoz.

 

Ezen felül alkategóriánként a következő korlátozások érvényesek a nem engedélyköteles (nyílt) UAV repülésekre:

19 m/s alatti repülési sebességre képes drón (C0 kategória) átrepülhet emberek felett, de tömeg fölött nem.

Amennyiben az UAV 900 g össztömeg alatti, illetve végsebesség melletti ütközéskor kevesebb, mint 80 J energiát képes átadni (C1 kategória) nem repülhet át emberek felett, akkor sem, amennyiben egy emberről van szó.

0,9 - 4 kg össztömegű drón esetében (C2 kategória) kiegészítő elméleti vizsga is szükséges és legalább 30 méter távolságot kell tartani az emberektől, és minimum 5 métert kis sebességű és lebegő üzemmódok esetében.

4 kg - 25 kg össztömegig (merev szárnyú UAV esetén legfeljebb 3 méter fesztávolságig, kopter esetében maximum 3 m "jellemző" átmérőig) legalább 150 méteres távolságot kell tartani a lakott és ipari, kereskedelmi vagy rekreációs területektől. 120 m

A 4 kg - 25 kg össztömeg tartományba tartozó, de 3 méternél nagyobb UAV-ok nem repülhetnek autonóm üzemmódban, ahol az automatika nem a stabilizálást vagy a vészhelyzeti visszatérést segíti elő, azaz a drón nem járhat be előre programozott útvonalat.

 

Hatóság által tanúsított szervezet (pl. modellező egyesület) eltérhet az általános szabályoktól is.

 

Speciális kategória:

 Amennyiben az EASA és az ITM honlapjain megtalálható forgatókönyveknek megfelel a drón, és a pilóta, akkor üzembentartói nyilatkozat leadása is elegendő a hatóságnak (az ITM-nek), amelyben nyilatkozunk arról, hogy megfelelünk ezeknek a forgatókönyveknek, és nem kell engedélyeztetni a repüléseket. Üzembentartói nyilatkozat leadása esetén is csak 120 m AGL repülési magasságig emelkedhet az UAV és embertömeg fölé repülni ebben a kategóriában sem szabad repülni vele.

Ennek az a hátulütője, hogy amennyiben nem teszik közzé a szükséges forgatókönyveket (scenario), ez az opció nem választható. Ebben az esetben könnyű UAS üzembentartói tanúsítványért (LUC) kell folyamodni, amihez kockázatelemzést kell végezni a pilótának, repülésbiztonsági menedzsment rendszert kell kialakítani az üzemeltetőnek, üzemeltetési kézikönyvekkel. (Erre hatályos formanyomtatvány érhető el akövetkező dokumentumban: https://www.easa.europa.eu/sites/default/files/dfu/AMC%20%26%20GM%20to%20Part-UAS%20%E2%80%94%20Issue%201.pdf)

Tehát amennyiben a drón nem fér bele valamilyen paraméter alapján a nyílt kategóriába, és nincsen megfelelő forgatókönyv, amire utalva nyilatkozhatunk, minden egyes repülésnél kockázatelemzést kell végezni a pilótának.

Lehet még ezen kívül műveleti engedélyt kérni a hatóságtól.Ehhez is szükséges kockázatértékelést készíteni, és üzemeltetési szabályzatot felmutatni.

Miért?

A munkavégzéshez kockázatelemzés szükséges de, hogy ez ne rójon elviselhetetlen terhet az üzemeltetőkre és a hatóságokra, különböző esetekre (pl. távérzékelés, mezőgazdasági feladatok, műtárgyellenőrzés, stb.) készülni fognak olyan szabványos forgatókönyvek, amelyek univerzálisan alkalmazhatóak. A forgatókönyvnek való megfelelést az üzembentartónak nyilatkozattal kell igazolnia. Ez utóbbi nem szükséges, amennyiben az uav légijármű üzemben tartási engedéllyel rendelkezik. Az üzembentartó jogosult a repülés végrehajtására a nyilatkozat benyújtásától addig az időpontig, amíg az adott szabványos forgatókönyvben foglalt követelményeknek megfelel. A nyilatkozat megfelelőségét az illetékes hatóság ellenőrzi.

Amennyiben az üzemben tartó nem felel meg az EASA által közzétett szabványos forgatókönyvek valamelyikének, akkor a repülés végrehajtáshoz kockázatelemzés szükséges, amely kitér a munkaterületre, a légtér osztályra, a repülés légiforgalomra gyakorolt hatására, az uav képességeire, tulajdonságaira, a repülés céljára és tulajdonságaira, a pilóta képesítésére és a környezetre gyakorolt hatásokra.

A repülés előtti és utáni ellenőrzéseket, a repülési időt, meghibásodásokat és javításokat repülési naplóban kell rögzíteni, amennyiben a helyi üzembentartási engedély ezt megkívánja.

Az üzembentartónak biztonságpolitikai irányítási rendszert kell fenntartania.

 

A működtetési engedély iránti kérelemnek tartalmazni kell:

1.1. UAS üzemeltető regisztrációs száma

1.2 UAS operátor neve

2.1. Gyártó

2.2. Típus

2.3. Gyártási szám (amennyiben ilyennel nem rendelkezik, egyedi jelölés is elegendő)

4.4 Besorolás (merevszárnyú, helikopter, multikopter, Hibrid/VTOL, Levegőnél könnyebb légijármű, egyéb

2.5 MTOM

2.6 Maximális repülési sebesség (airspeed)

2.7 Jellemző maximális méretek

3.1 Végezhető feladatok köre

3.2 Kezelési útmutató megléte

3.4 Szükség esetén előre meghatározott kockázat elemzés (Predefined risk assessment - PDRA)

3.5 Amemnyiben a feladat nincs összhangban az EASA által közzétett PDRA-val, nyújtsa be a működési kockázatértékelést a 2006-ban
az (EU) 2019/947 rendelet 11. cikkelyének megfelelően

3.6 Működési biztonsági célok (OSO-k)

Erre hatályos formanyomtatvány érhető el akövetkező dokumentumban: https://www.easa.europa.eu/sites/default/files/dfu/AMC%20%26%20GM%20to%20Part-UAS%20%E2%80%94%20Issue%201.pdf

 

 

Engedélyköteles kategória:

Az üzembentartónak, a drónnak és a pilótának is hatósági engedéllyel kell rendelkezni.

Repülhetünk embertömeg felett, alkalmazhatunk 3 méternél nagyobb repülőeszközt és a munkavégzés speciális ágazatai (áruszállítás, személyszállítás, permetezés, stb.) is lehetségesek.

 

Miben térhet el az UAV-kra vonatkozó jogszabályi környezet Magyarországon?


A tagállami hatáskörben, rendeletben meghatározható eltérő rendelkezési lehetőségek a következők:

- A drónpilótáknak milyen oktatásra lesz szüksége, kik lehetnek az oktató szervezetek
- A no drón zone-ok kijelölése is a tagállamok felelőssége és lehetősége
- A drónok nyilvántartásba vétele
- A biztosítási feltételek meghatározása (Nem tudjuk, milyen biztosítást vár el a magyar jogszabály, mert még nem jelent meg.)

Általános érvényű szabályok:

drónpilóta (távpilóta) minősítés 2020. júniustól online tanfolyam és online elméleti vizsga (40 kérdésre kell válaszolni) elvégzéséhez kötött. Az UAS megfelelő műszaki állapotával, a környezettel, a légterek ismeretével, a műveleti korlátozásokkal, tömeg megjelenésének lehetőségével tisztában kell lenni a drónpilótának a kategóriától függetlenül. A klasszikus légijárművektől való elkülönítés, távolságtartás minden esetben a drónpilóta felelőssége. A gyártó és az üzembentartó eljárásait és a jogszabályokat is kötelessége betartani.  A jogszabály felsőbb erejű az eljárásokhoz és utasításokhoz képest. Amennyiben a repülésbiztonságot negatívan érintő hatás (amennyire az eseményben dróntól eltérő légijármű is érintett volt, pl. közelkerülés), vagy káresemény következik be , azt a drónpilótának minden kategória esetében Kötelessége jelenteni a közlekedésbiztonsági szervezet (hatóság) és az üzembentartó felé. A Mydronespace használata kötelező felszállás előtt: le kell ellenőpizni, hogy él-e korlátozás a légtérben, ugyanakkor ez az applikáció nem ad eseti légteret, és nem biztosítja, hogya légijárművek lássák a tevékenységünket, a jelenlétünket.

 A tájékoztatás nem teljeskörű! A kivonatok csak a gyors áttekintést segítik. A jogi háttér pontos ismnerete érdekében tanulmányozza a törvények és rendeletek teljes szövegét!

 

A környezetvédelmi légterekre külön engedélyt kell kérni  a környezetvédelmi szakhatóságtól, mert 450 m terep feletti magasságig nem lehet berepülni ilyen légterekbe. A környezetvédelmi légterek elhelyezkedéséről itt lehet tájékozódni: http://www.termeszetvedelem.hu/_user/downloads/Legter/Legter_lista.pdf

A tiltott légterekről itt lehet tájékozódni: https://acrsa.org/hu/index.php/gyakori-kerdesek/tiltott-legterek

A légi fényképezés személyi jogi kérdéseiről: https://acrsa.org/hu/index.php/gyakori-kerdesek/felismerheto-emberek

 

A vonatkozó jogszabályok és iránymutatások elérése:

EU rendelet a pilóta nélküli légijármű-rendszerekről és a pilóta nélküli légijármű-rendszerek harmadik országbeli üzembentartóiról: https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:32019R0945&from=IT

EU végrehajtási rendelet: https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:32019R0947&from=EN

CAP 1789 - The EU UAS Regulation Package – Outline: http://publicapps.caa.co.uk/docs/33/CAP1789%20April%202020.pdf

Acceptable Means of Compliance - UAS operations in the 'open' and 'specific' categories: https://www.easa.europa.eu/sites/default/files/dfu/AMC%20%26%20GM%20to%20Part-UAS%20%E2%80%94%20Issue%201.pdf

Opinion 05/2019 Standard scenarios for UAS operations in the 'specific' category: https://www.easa.europa.eu/document-library/opinions/opinion-052019

 

 

Előzmények:

 

Az Európai Bizottság elfogadta az UAV azonosíthatóságról és a tevékenységek biztonságát célzó irányelv végrehajtási utasítását.

EU Bizottság

 

Az ACRSA Vezetősége megvitatta a híreket, üdvözli az Irányelveket, és reméli, hogy azok implementálása nem csorbít a közösségi szándékon, így végre élhető munkavégzési környezet kristályosodik ki 2020-ra.

 

A drónrepüésekre vonatkozó korábban érvényes jogszabályok Magyarországon: https://acrsa.org/hu/index.php/jogszabalyi-koernyezet/regi-dronszabalyozas