Milyen illesztőpontokat használjunk felmérési feladatokhoz

 

Dr. Bakó Gábor

 

 

Milyen jelöléseket alkalmazzunk?

 Az ideális illesztőpont jelölő nem tartalmaz túlsugárzásra hajlamos felületeket, különböző méretarányú térképészeti munkákhoz is alkalmazható, középpontja minden esetben jól azonosítható a felvételeken. A túlsugárzást a világos szín és a felület fényessége válthatja ki kontrasztos jelelemek esetében. A jelek lapos szögben, oldalról-felülről leképezve torzulhatnak (például amikor a légijármű még csak közelít az adott pont fölé). Ezért nagyon lényeges, hogy a perspektív leképzéstől torzult jel középpontja is levezethető legyen a megfelelő geolokáción.

 gcp1

Különböző illesztőpont jelölők és mérőjelek

Munkánk során illesztéshez alkalmazhatunk a munkaterületen eleve jelenlévő jeleket, sarokpontokat is. Ilyenkor ügyelnünk kell arra, hogy csak olyan objektumot válasszunk, ami diszkréten leírja az adott képazonos pontot. Így fűcsomók, fűvel benőtt járdasarkok és sárral, porral halványan fedett, elerodált szélű jelek nem jöhetnek számításba. Amennyiben eltelt némi idő a repülés és a felmérés között, arra is vigyázni kell, hogy autók haladhattak vagy állhattak az adott jelen a fényképezés időpontjában.

 gcp2

Útburkolati jel, mint ellenőrzőpont

Nagyon fontos, hogy a fényképezés és a geodéziai bemérés között eltelt időben a jelet ne mozdítsák el, mert egy pár centimétert elmozdított jel nagyon nehezen kiszűrhető hibát visz a feldolgozásba. Ezért szemetet, palackokat, könnyen elmozdítható köveket és egyéb, vaddisznók és járókelők által arrébb mozgatható jelölőket ne használjunk.

 

Hogyan válasszuk meg az illesztőpontok helyét?

Az illesztő- és az ellenőrzőpontokat is olyan helyen kell felvenni, ami egy, a jelölés méretét többszörösen meghaladó sík vagy lejtős felületen található, ahol nincs a közelben magas objektum.

Bokrok, fák, falak, póznák, kerítések és letörések mellett nem érdemes képazonos pontot keresni, vagy jelet telepíteni, mert az ortofotót úgy kell elképzelni, mint egy gumihártyát, ami nem képes tökéletesen lekövetni a magas objektumok talajjal értelmezett döféspontjában a sarkokat. A felülethatárok leképződésének pontossága, részletessége és megbízhatósága a légi felvételek részletességétől, felbontásától függ.

 

gcp3

A magas objektumok mintegy meghúzzák a modellt, így a letörésekben a vetítés a terepi felbontásnak megfelelően „elcsúszhat”. Ezért illesztő- vagy ellenőrzőpontot csak a falaktól és fáktól távolabb érdemes felvenni.

 

gcp4

Egy objektum éleinek, illetve réseinek leírása a felvételek pixeleinek terepre vetített méretétől függ. A terepi felbontás tehát meghatározó a geometria kinyerése, a magassági és a síkrajzi geometriai pontosság szempontjából is.

 

gcp5

A pontfelhő egyes pontjai a több felvételen is azonosítható jeleken jönnek létre. Elsősorban a terepi felbontás határozza meg, hány ilyen jelet találnak a szoftverek, illetve azt is, hogy milyen „elkenődési” körön belül találják meg azt. (A felületek inhomogenitása előnyösen, mozgó tárgyak, élőlények jelenléte hátrányosan befolyásolja a pontsűrűséget.)

 

Az ideális hely egy GCP-nek tehát valamilyen sík, vagy ferde felület, amely többszörösen nagyobb kiterjedésű, mint maga a jel, illetve nincs takarásban (jól látszik valamennyi felvételen, ami rögzítette a környezetét), és távol van a meredek és éles letörésektől.

Nagyon lényeges, hogy ne vegyünk fel GCP-ket közel egymáshoz, illetve kerüljük a pontcsoportok kialakulását. Legyen egyenletes az eloszlás a munkaterületen.

 

gcp7

GCP és ellenőrzőpont elhelyezésének kettős feltétele: 15° szög fölött nem jó, ha akadályozza valami a rálátást; a GCP nagy felületen, akadályoktól és letörésektől távol kell, elhelyezkedjen. Az 1. GCP a letöréstől távol, jól látható helyen, míg a 2. is viszonylag sík területen található. A 3. lejtőn helyezkedik el, de akadályok és kiemelkedések nincsenek a közelében. Fontos: a 2 és 3 helyszín egymás alternatívái, mert nem szabad illesztőpont-csoportoknak kialakulni.

 

Hány GCP szükséges a megfelelő pontosság eléréséhez?

Először is tisztázzuk, hogy a „megfelelő” geometriai pontosság az, amit a megrendelő, vagy a térképkészítési, adatbányászati cél megkíván a felméréstől. Így a pontosság szokásos minőségellenőrzési folyamatainál mindig az a cél, hogy a megbízhatósági paramétereket összevessük az igényelt terméktől elvárt paraméterekkel és az abból nyert információkkal szemben támasztott megbízhatósági követelményekkel.

A GCP-k száma bizonyos értéken túl már nem növeli, hanem veszélyezteti a termék pontosságát. Az indokolatlanul sok illesztőpont felvételekor a pontok számának növekedésével nő egy vagy több hibásan bemért, vagy a fotogrammetriai szoftverben pontatlanul kijelölt pont felhasználásának esélye.

Az illesztőpontok optimális száma a munkaterület méretétől, alakjától, a termék terepi felbontásától, illetve a pontok eloszlásától is függ. Nem minden terepen lehet szabályosan elosztva felvenni az illesztőpontokat. Erdőfolt, tó, elzárt területek és egyéb akadályozó tényezők torzíthatják a hálózatszerű pontkiosztást.

Régen, az ezredforduló előtt még a képenként három illesztőpont biztosított kellő megbízhatóságot a kezdetleges fotogrammetriai szoftverek alkalmazásakor, de ezután, nagyjából 2011 tavaszáig a legtöbb fotogrammetriai munkaállomás esetében soronként három GCP felvételét javasolták. Könnyen belátható, hogy ez hátráltatta a termelékeny fotogrammetriai feladatok széleskörű elterjedését, és az UAS korszak előtt ez is egy olyan szempont volt, ami miatt csak nagyobb (4-10 fős) cégek és nagyvállalatok tudtak versenyképesen fennmaradni a szakmában.

A XXI. század második évtizedében már blokkonként 7 GCP és további 7 ellenőrzőpont is elegendőnek bizonyult az átlagosan 1,5 pixel megbízhatóságú ortofotó-mozaikok elkészítéséhez, amennyiben betartottuk a minőségbiztosítási elveket. Elnyújtott, kanyargó terület, illetve 8000 felvétel felett azonban a szükséges illesztőpontok száma rohamosan megnő. Vegyük például egy folyó felmérését. Korábbi cikkeinkből megtanulhattátok, hogy egy repülési sor végigfényképezése nem légi térképészeti tevékenység, csupán fotódokumentáció. Legalább négy, oldalról minimum 25 %-ban, sorokon belül minimum 65%-ban átfedő repülési sorra van szükség. Amikor ezek a sorok síkban íveltek, a GCP-k elhelyezésére a háromszög módszer a legbiztonságosabb megoldás.

 

gcp7

Vonalas létesítmények és folyók, patakok légi térképezésekor alkalmazhatunk azonos távolságú, de ívelt, vagy tört repülési sorokat. Tört sorok esetében a merevszárnyú platformoknak a szakasz végén ki kell fordulni, és fordulóból rárepülni a következő egyenes szakaszra (a), míg a könnyebben manőverezhető merevszárnyú és forgószárnyas UAS-ok képesek lekövetni az enyhén ívelt folyamatos nyomvonalakat is (b).

 

gcp8

A kanyargó, speciális alakú munkaterületek esetében virtuális háromszögeket képeznek a GCP-k által geometriailag megbízhatóan meghatározott területek (a). Ügyelni kell rá, hogy ne legyenek kieső, alacsony geometriai megbízhatóságú területek (b).

 

Téglalappal lefedhető munkaterület esetén az illesztőpontokat szabályos hálózatban is felvehetjük. Ilyenkor előfordul, hogy egyes pontok olyan helyre adódnak, ahol nem lehetséges a légifelvételekről is jól azonosítható és lokalizálható pontot felvenni. Ilyenkor a legközelebbi alkalmas helyek közül választunk.

 

gcp9

Belterület felmérés túlzó mennyiségű GCP kijelölésével. Az ellenőrzőpontok az illesztőpontoktól lehetőleg távol találhatók, és az átadásra kerülő termék szélén is fel kell venni ellenőrző pontokat. Amennyiben a ponthálózat egyes elemei nem felmérhető helyre esnek (sűrű növényzeti borítás, víztest, kerítéssel elzárt, vagy jogilag nem bejárható terület), a legközelebbi alkalmas helyen kell a pontot felvenni.

 

gcp10

Megoldást jelenthet az illesztőpontok munkaterület körüli felvétele. Mivel a munkaterületet mindig túl kell repülni, hogy a geometriai megbízhatóság homogenitása nagyjából biztosított legyen a terméken, nem jelent problémát, amennyiben a feltérképezendő terület határán, körben veszünk föl illesztőpontokat. Ilyenkor legalább két belső (lehetőleg a terület középvonala közelébe eső) illesztőponttal biztosítjuk a geometriai homogenitást.

Ilyen sok illesztőpontra direkt tájékozás esetén nincs szükség: Amennyiben a felvevő berendezés vetítési centrumának exponáláskori koordinátái és tengerszinthez viszonyított magassága, illetve a három kameradőlési adat kellő pontossággal rögzítésre kerül, úgy a fotogrammetriai feladat ilesztőpontok nélkül is kivitelezhető, bizonyos kompromisszumok mellett. Ilyen esetben a fedélzeti hely- és helyzet-meghatározó berendezések aktuális pontossága szab határt a térképészeti termék pontosságának. A direkt tájékozás alapjául szolgáló fedélzeti rendszerrel elérhető pontosság azonban nem öröklődik át a pontfelhőre és az ortofotóra. A termék pontossága várhatóan kisebb, mint az RTK (Real-Time Kinematic) és PPK (Post-Processed Kinematic) korrigált fedélzeti helymeghatározási adatok pontossága. Amennyiben egy, vagy több illesztőpontot is felveszünk, ez a pontosság fokozható. Az ellenőrzőpontok alkalmazása nélkül azonban a termék geometriai megbízhatósága nem ismerhető meg pontosan.

Minden jog fenntartva: Dr. Bakó Gábor

Dr. Bertalan László

okleveles geográfus

bertalan laszlo

Mikor döntött úgy, hogy légi távérzékeléssel szeretne foglalkozni?

A geográfus diplomamunkámban általam ortorektifikált archív katonai légifotók alapján egy középhegységi terület tájszerkezeti változásait vizsgáltam geoinformatikai módszerekkel. A munka során kezdtem részletesebben is megismerkedni a légi fotogrammetriával, azonban a modern repülőgépes adatgyűjtéseken alapuló elemzések számomra akkoriban még elérhetetlenek voltak. A doktori kutatásaim során viszont új távlatokat nyitott a drónokkal végezhető légi térképezés. A beszerezhető drónok szenzorainak és a feldolgozó szoftverek fokozatos fejlődése révén egyre több alkalmazási és kutatási lehetőséget láttam meg a technológiában. Akkor dőlt el végleg, hogy ezzel az addigiaknál is komolyabban szeretnék foglalkozni. Azóta pedig az oktatáson kívül a kutatómunkám jelentős része ehhez kapcsolódik. Egy nagy európai drónos kutatási projekt - a HARMONIOUS Cost Action – keretein belük pedig jelenleg is a tudomány-kommunikációért felelek. A résztvevők célja az, hogy világszerte minél több szakembert szólítsunk meg a módszerek harmonizációja érdekében, valamint a laikusok számára is bemutassuk, hogy a drónos légi térképészet több annál, mint magasból szép képek készítése.

Felmérési, oktatási területen is számottevő tapasztalattal rendelkezik. Mikor találkozott először drónnal testközelből? Mennyit repült azóta?

A Debreceni Egyetem Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszéken 2013. év végén vásároltuk az első DJI Phantom 1 drónt GoPro kamerával. Mai szemmel játék kategóriának számít a gimbal nélküli halszemoptikás „szenzor”, valamint a kb. 6-7 perces repülési idő. Az első magasból készült képek elemzése azonban meghatározó élmény volt a későbbiekre. Néhány hónappal később sikerült beszereznünk egy Phantom 2-t, ami már akár 9 percet is tudott repülni (plusz a felszállás és leszállás). A doktori témavezetőm, Szabó Gergely volt akkoriban a „pilóta”, együtt kezdtük meg a rendszeres légi térképezésünket a Sajó folyó intenzíven pusztuló kanyarulatai mentén. Évekig ezzel a technológiával dolgoztunk, számos ortofotót és felszínmodellt eredményezett a munka a kis masinával. Én magam 2017-ben döntöttem úgy, hogy szeretném megtanulni a repülést és a biztonságos üzemeltetést. Egy kutatói ösztöndíj jóvoltából a debreceni PharmaFlight központjában elvégeztem a „Pilóta Nélküli Légijármű Rendszerek (UAS) kezelő” tanfolyamot. Ennek birtokában kezdtem el intenzíven én is repülni először az új tanszéki DJI Phantom 4-el, majd egy újabb kutatói ösztöndíj segítségével sikerült vásárolnom egy saját DJI Mavic Pro-t. A nagy szintlépés tavaly nyáron következett be, amikor beszereztünk egy dupla gimbalos DJI Matrice 210-et. Ez az eszköz már az ipari kategória képviselője, méretben és teljesítményben is meghaladja a korábban vezetett „madarakat”. Ha egy számot kellene saccolnom, akkor többszáz óránál tartok már szerintem J 

Miket tart a legnagyobb kihívásoknak, nehézségeknek, mellyel repülések során találkozhatunk? Akár jogi, akár műszaki problémákról van szó.

Inkább a műszaki oldalával kezdeném a válaszaimat. Talán a legnagyobb kihívás ebben a szakmában, hogy minden egyes repülés más és más, nem lehet megszokásból csinálni, ráadásul 100%-ig megbízható drón nem létezik! A megfelelő karbantartás kulcsfontosságú, de repülés közben is folyamatosan kell koncentrálni, mert még ennek ellenére is bármikor jelentkezhet valamilyen műszaki probléma, pl. jelvesztés, amire azonnal reagálni kell. Sajnos a tanszéken mi is zuhantunk már le drónnal, vesztettünk is el jelvesztő és tovaszálló drónt, aminek a műszaki okát azóta sem tudjuk.  Az ilyen esetekre nem minden esetben lehet felkészülni, de törekedni kell a lehető legbiztonságosabb üzemeltetésre és a tapasztalatok átadására.

Ha jogi nehézségeket kellene említenem, akkor természetesen a jelenlegi szabályozási kereteket mondanám, amivel nem vagyok egyedül az országban. A tanszéki kutatásaink és megbízásaink során gyakran nincs idő kivárni az előzetes 30, sőt inkább 40 napos eseti légtér igénylések beküldését és elbírálását. Ha pl. egy árhullám által okozott parterózió kiterjedését kell felmérnünk, azt rögtön az árvízi esemény után célszerű megtenni, ugyanis lehet, hogy 40 napon belül egy újabb áradás is bekövetkezik, emiatt pedig nem sikerül megfelelően feltárni a folyamatot és annak hatásait. Ha sürgős vegetációs felmérést kell végeznünk multispektrális szenzorral, a túl hosszú várakozással könnyen lekéshetjük a helyes állapotfelmérést. Nagy szükség lenne a paradigmaváltásra! Az elmúlt időszakban a különböző szakmai szervezetek, mint az ACRSA vagy a Drónpilóták Országos Egyesülete véleményem szerint számos kiváló javaslatot fogalmazott meg a törvényhozók irányába egy sokkal életszerűbb engedélyeztetés reményében. Épp ezért bizakodva várom a júliusban várható új szabályozási rendszert!

Miért javasolná a földrajz vagy geográfia szakok választását a légi távérzékelés iránt érdeklődőknek?

Leginkább azért, mert ezen a képzési területen számos olyan témakört oktatunk, melyek megértése elengedhetetlen ahhoz, ha valaki később ezek térképezésével szeretne foglalkozni. A kizárólag geodéziai jellegű képzésekhez képest mi a minket körülvevő világ folyamatainak elemzéséhez alkalmazunk drónokat. Ahhoz azonban, hogy megértsük, mit látunk a drón-felvételeken, meg kell tanulnunk ezeknek a földrajzi, hidrológiai, geológiai, ökológiai, talajtani jelenségeknek az összefüggéseit is. Az nem feltétlen elegendő, ha valaki rendelkezik drón-üzemeltető engedéllyel és tud biztonságosan repülni valamint szép felvételeket készíteni. Mi nem is drón-vezetést oktatunk. A munka neheze, vagyis az adatfeldolgozás csak ezután következik. A kurzusaink során a hallgatók elsajátíthatják azoknak a geoinformatikai, fotogrammetriai, távérzékelési rendszereknek és szoftvereknek a használatát, melyek segítségével a drónos adatok birtokában komplex elemzéseket tudnak majd véghez vinni. Ez pedig végeredményben növeli az elhelyezkedési lehetőségeiket is.

Miért fontos feladat hazánk folyómedreinek feltérképezése? Miben járul hozzá az UAV technológia?

Leginkább a kevésbé szabályozott folyók mentén fontos a gyakori térképezés, ahol az átfogó mederrendezés hiányában parteróziós folyamatok zajlanak. A vízügyi igazgatóságokon az UAV technológia még nem széles körben elterjedt, vagy gyakran nem rendelkeznek a felvételek feldolgozáshoz szükséges ismeretekkel/szoftverekkel. Ennek hiányában kevésbé tudják naprakészen és kellő pontossággal dokumentálni a problémás folyószakaszokat. Sok esetben ez a partpusztulás a folyók kanyarulatai mentén művelt mezőgazdasági területeket érinti, ahol nem mindegy, hogy a gazda egy adott évben hány száz vagy akár ezer köbméternyi földet veszít évről-évre. A drónok segítségével és a feldolgozott adatok geoinformatikai elemzésével, 2D és 3D-ben, pontosan meghatározhatjuk ezeknek a folyamatoknak a mértékét és jellegét.

A legújabb folyóvízhez kapcsolódó UAV trend a hidrometriában jelent meg. A folyóink mentén működő vízmércék gyakran nem elég sűrűn vannak telepítve a meder mentén. A lokális folyamatok, mint pl. a parterózió modellezéséhez, esetleges előrejelzéséhez azonban az adott területre vonatkozó részletes hidrológiai adatok (vízállás, vízsebesség, vízhozam) ill. pontos domborzatmodellek szükségesek. Ezt az UAV technológia úgy tudja segíteni, hogy a vizsgált folyószakaszok mentén lebegve videofelvételeket készítünk. A „Particle Tracking Velocimetry” és a „Large Scale Particle Image Velocimetry” algoritmusok segítségével képkockákra bontjuk a fekete-fehérre konvertált videokat. Ezt követően a képeken olyan kontrasztos elemeket keres a szoftver, melyek az egymást követő képkockákon is azonosíthatók és követhetők. Ha a part szegélyén RTK GPS segítségével bemért illesztőpontokat helyezünk el, akkor azok segítségével az azonosított és lekövetett képelemek által megtett távolság skálázhatóvá válik. Az időbélyegek alapján az időkülönbség is meghatározható, így könnyen kiszámíthatóvá válik a vízsebesség. A víztükör heterogenitásától függően végül egy részletes felszíni vízsebesség eloszlást tudunk meghatározni. Ez pedig a fotogrammetriai úton előállított 3D modellekkel kiegészülve hasznos input adatként szolgál a hidrológiai/hidrodinamikai modellekhez. A Drezdai Műszaki Egyetem munkatársaival együttműködésben jelenleg egy olyan módszertant tesztelünk, mely során a látható tartományban alig azonosítható képelemek követéséhez drónra szerelt hőkamerákat használunk. 

A mezőgazdasági és a természetes ökoszisztémák megfigyelése során hogyan hasznosíthatjuk a pilóta nélküli platformokat?

Jelenleg az egyik projektünk keretein belül az egyre jobban fejlődő precíziós mezőgazdaságban, azon belül is az öntözés-tervezésben vizsgáljuk kollégáimmal az UAV-hőkamerák alkalmazhatósági lehetőségeit. A belvízkárok jelentős problémát okoznak az alföldi gazdálkodóknak. A belvízfoltok térbeli előfordulásának becsléséhez a talajfizikai adatokon kívül nagyon pontos domborzatmodell és talajnedvesség-adatok szükségesek. Kisebb parcellákon a LiDAR technológiához képest a fotogrammetriai felszín-rekonstrukció kisebb bekerülési költség mellett nagyobb térbeli felbontású domborzatmodellek előállítását teszi lehetővé. A megfelelő minőségű drónokkal készített domborzatmodellek pontossága ráadásul manapság megközelíti a légi lézerszkennelt adatokét. A talajnedvesség meghatározása manuális, pontszerű mintavétellel lehetséges, ami egy több tíz hektáros parcellán nem teszi lehetővé egy pontos eloszlási térkép megszerkesztését. Az előző kérdésben már említettem a drónos hőkamerákat. Ez a spektrális tartomány a talajfelszínek olyan tulajdonságait képes térképezni, ami eddig csak műholdas távérzékelésben volt lehetséges. A hőkamerával lehetővé válik a felszíni talajhőmérsékletek részletes térképezése. Kollégáimmal arra keressük a választ, hogy egy adott felszíni ponton a valós talajnedvesség-tartalom és a felszíni talajhőmérséklet között azonosítható-e valamilyen függvénykapcsolat. Ha igen, akkor azok birtokában milyen feltételek mellett tudjuk becsülni a teljes parcellára a talajnedvesség-tartalom térbeli eloszlását. Ebben az esetben pontszerű szenzoros mérések helyett elegendő lenne UAV hőkamerával feltérképezni a parcellát, hogy feltárjuk a belvíz által veszélyeztetett foltokat.

A másik fejlődő UAV-technológia a multispektrális szenzorok alkalmazása. Mezőgazdasági területeken számos növényélettani folyamat azonosítható a feldolgozott adatok segítségével, valamint sokkal pontosabbak becsülhetők a vihar és vadkárok is. A másik nagy előnye a módszernek, hogy olyan ökológiai jellegű folyamatok felmérését is lehetővé teszi, melyek korábban csak nehézkezesen voltak megvalósíthatók. Egyik legutóbbi munkánk során hidrobiológusokkal dolgoztunk a Rakamazi Nagy-Morotván. A feladat a holtmeder víztükrén és a partmenti sávban található vízi vegetáció feltérképezése volt. Ez korábban repülőgépes hiperspektrális felvételek elemzése alapján végzett osztályozással történt, mi viszont kíváncsiak voltunk arra, hogy kiváltható-e UAV-multispektrális kamerával, mindössze 4 spektrális csatorna bevonásával. Jelentős kihívás elé állított minket egyaránt a terület lerepülése és az adatfeldolgozás is. Az eredményekről hamarosan egy tudományos közleményben tervezünk beszámolni. A kiegészítő adatgyűjtések során a vegetációt közelítő videofelvételek alapján a hidrobiológus/ökológus kollégák számára új megvilágításba kerültek olyan növényélettani sajátosságok is, melyeket korábban csónakból történő terepi elemzések során nem volt alkalmuk felismerni.

Milyen lehetőségeket lát az ACRSA-ban?

Az utóbbi néhány évben ugrásszerűen növekedett a drónos légi térképészeti alkalmazások száma. Ráadásul a különböző iparágakban (építésügy, bányászat, útépítés, állapotfelmérés, régészet és még sok más) is egyre jobban kezdik felismerni a technológiában rejlő lehetőségeket. A szakmai fórumokon azonban rendre azt tapasztaltam, hogy még a képzett szakemberek által alkalmazott módszerekben is nagy különbségek mutatkoznak. Mindannyiunk érdeke, hogy a leadott munkák tartalmi és geodéziai pontossága a legmagasabb színvonalú legyen, ehhez azonban nem elegendő néhány online fórum és konferencia. Az ACRSA véleményem szerint jól és még talán időben ismerte fel, hogy szükség van egy olyan szervezetre, aki összefogja ezeket a szakembereket. Fontos, hogy a csoportosulásban résztvevők közös véleménye alapján kerüljenek megfogalmazásra azok az alapelvek és jógyakorlatok, amelyeket betartva egységesen magas színvonalúan végezhetjük tovább a munkánkat. Hiánypótló az, a drónos légi térképészeti munkavégzés elemeire vonatkozó segédlet, ami az ACRSA koordinálásával került kidolgozásra.

A másik lényeges szerepvállalás, amit már szintén említettem egy korábbi kérdésnél, az a drónok jogi szabályozásával kapcsolatok iránymutatások megfogalmazása. Egyetértek azzal, hogy a jogalkotásnak figyelembe kell vennie a drón-technológiával munkát végző szakemberek javaslatait egy mindenki számára életszerű szabályozási rendszer kidolgozása érdekében. Örömmel láttam, hogy az ACRSA szintén összefogta és összesítette a praktikus javaslatokat és kiemelte a jelenlegi szabályozással kapcsolatos legfőbb problémákat.

 

Légi Térképészeti és Távérzékelési Egyesület

Az interjút készítette: Lehoczky Máté

Bartha Csaba

földmérő mérnök

bertalan laszlo

Hogyan kapcsolódott be a légi térképészeti felmérésekbe?

Az 1990-es évek legelején megnyíltak a lehetőségek a civil légi térképészet területén. Az Ökoplán Kft-t többek között sárkányrepülős légifényképezésre hozta létre Rácz Tamás és egy társa, vízügyi, települési és tervezési munkákhoz készítettek légifelvételeket. Dunakesziről szálltak fel, de a sárkányt az irodájukban tárolták. Nagyon mobilak voltak, Magyarországon úttörőnek tekinthetők ezen a területen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a felvételeiket sikerrel értékesítették. Akkoriban Budaörs Önkormányzatánál dolgoztam rendszergazdaként. Az egyik első térinformatikai rendszert építettem fel, és az ő felvételeiket vásároltuk meg. Ez volt az egyik első digitális települési térinformatikai rendszer az országban, három évünkbe telt elkészíteni.

Szóval a sikeres együttműködés kapcsán Rácz Tamásék elvittek egy körre repülni a sárkánnyal. Tomboló szél volt Dunakeszin, baromira tetszett! Szívességből kiképeztek a sárkányrepülésre, az oktatás Pamacsnál (Tóth Ferenc) fejeztem be.
Baján a Pollach Mihály Műszaki Főiskolán nyári gyakorlatot vezettem, és ott ismerkedtem meg Körmendy Lászlóval (aki a képen is látható, a szerk.). Vízépítő mérnökként földmérést tanított a főiskolán. Összeálltunk kidolgozni  a légifényképezési technológiánkat. Hasselbladdal fényképeztünk, de leginkább a 12 kockás magazin állt rendelkezésünkre. Így 12 felvétel elkészítése után mindig le kellett szállnunk filmet cserélni. A módszerünk lényege az volt, hogy egy hullahopp karikára erősítettük a középformátumú fényképezőgépet, és ebbe mintegy beleült a fényképész. A felszállás után átforgatta a karikát, hogy a fényképezőgép alul legyen. Így készítettük gazdaságosan a fotótérképeket, főleg temetőket fényképeztünk. Később átálltunk 12 megapixeles Sony digitális fényképezőgépre. A kicsi temetőket néha elég volt egy radikális bedöntéssel kézből fényképezni.

Végeztünk felszíni áramlás vizsgálatokat. Illesztő pontnak vascsöveket vertünk le a Duna két partján, és színes cikkelyekből álló esernyőket állítottunk a csövekbe. Motorcsónakról engedték a vízbe a kör, négyzet és háromszög alakú hungarocell lapokat. Körmendy Laci diktafonba mondta, amikor exponált, és az időkülönbségekből ki tudtuk számítani az adott hungarocell lapok sebességét.

Hartán jégtorlaszokat fényképeztünk, Gemencen feketególya fészkeket számláltunk és filmeztünk Juhász Árpádnak, vadszámlálást végeztünk a vadgazdaságoknak. A Duna Ipoly Nemzeti Parknak is dolgoztunk. De legjobban a temető felmérésekhez érte meg légifotó-térképeket készíteni. Egy idő után AutoCAD-ben síktranszformáltam a képeket. Ipartelepeket is fényképeztünk. Márkus Bélának szemétszóródás vizsgálatot végeztünk Biatorbágyon. Télen, lombszegény időszakban kellett repülni.

 

Miért maradtak el a sárkányos légi térképészeti munkák?

A Sirius UAV már jobb minőséget produkál, mint  a sárkányos fényképek, még kényelmesebb, és még gyorsabban bevethető. A direkt tájékozás pedig nagyon felgyorsítja a munkát. Sokat demóztunk vele, de most már annyi van az országban, hogy a tulajdonosok mutatják be a technológiát. Az utóbbi öt évben tényleg sok UAV-ot értékesítenek Magyarországon, de ez a típus azok közé tartozik, amiket folyamatosan alkalmaznak is, nagyon sok  tapasztalat van vele. De  a Falconra is van igény, mert elképesztően stabil. Szélerőműveket vizsgáltak vele működés közben, tehát nagy szél kellett legyen a repülés időszakában, és biztonságosan teljesítették vele azt a munkát is.

 

Mesélne izgalmas, vagy éppen fejtörő eseteket a sárkányos korszakából?

Egyszer komoly dilemmát okozott, hogy az egyik sorozat homályos lett, de az objektív fókuszrögzítése jó volt, minden normálisnak tűnt. Az előhívott képek homályosak voltak, és féltünk, hogy megismétlődik ez a probléma, de többet nem fordult elő. Ugyanakkor nem jó a bizonytalanság. Végül kiderült, hogy az egyik objektívsapka félig átlátszó, és azt felejthettük fenn az objektíven. Nem kis fejtörést okozott ezt visszanyomozni.

Gemencen a húszból két illesztő pontot találtunk meg a felvételeken. A nagy nehezen előre kihelyezett műanyaglapokat másnapra széttúrták a vaddisznók.

Juhász árpáddal természetfilmeztünk,  nagy filmkamerát hozott. Repülés előtt megkérdeztem, melyik vállán lesz a kamera, és elgyakoroltattam vele, hátranyúlva a másik kezével, hogyan és milyen állásba kell elfordítani a tartalék üzemanyagtartály benzincsapját. Mikor úgy számoltam, hogy időszerű, szóltam neki, hátranyúlt, elcsavarta és folytattuk a repülést. Ahogy leért a gép Érsekcsanádon a repülőtéren, abban a pillanatban leállt a motor. Kiderült, hogy túlfordította, és abban az állásban ismét elzár a csap, nem folyt le a pótüzemanyag a másodtartályból.

 

Mi történt volna, ha kifogy repülés közben, meg tudta volna oldani?

Á, beestünk volna a Gemenci erdőbe.

Szolnok mellett egy zöldmezős beruházásnál kellett fotóznunk, de nem definiálta rendesen a megbízó a munkaterületet. Mivel nem ismertük a terület pontos határát, száz métert emelkedni akartunk, hogy minden rákerüljön majd a képekre. Ez a száz méteres emelkedés nem sikerült, mert elkapott egy termik és pillanatok alatt 1200 méteren találtuk magunkat. Bármerre mentünk emelés volt, egyszerűen nem tudtunk lejönni. Végül egy mocsár segített süllyedni, mert felette nem volt olyan erős feláramlás.

Próbáltunk közeli infravörös fényképezőgépet kialakítani digitális fényképezőgépekből, de nem sikerült. Az infravörös filmet pedig Ausztrián keresztül tudtuk volna drágán beszerezni, ráadásul az Eurosense időkből emlékeztem, hogy még fordulóban is pazarolni kell a filmanyagot, hogy ne hűljön vissza, különben elszíneződik.

 

Dolgozott merevszárnyú repülőgépen is?

Igen, de ott már nem pilótaként, hanem fotósként. Brüsszelben végeztem légifotós tanfolyamot. Légifényképész navigátor voltam az Eurosense-nél, tulajdonképpen az első fotósuk voltam a hazai cégnél. Előtte Hollandia és Belgium felett fotóztunk sokat. Olyan időben is, hogy a laptop kijelzője levált. Úgy dobált az idő, hogy beütöttem a gép tetejébe a laptopot és eltörtek a zsanérok.

 

Sárkányozott még utána is? Fényképezésen kívül milyen feladatok voltak még?

Baján hidroplánozni is próbáltunk sárkánnyal, de gyenge volt a motor, nehézkes lett volna légifotózni vele. Egyszer tévések vártak a Petőfi csatorna végében, hogy a csatorna fölött szembe repüljek velük, majd emeljem át a hidroplántalpas sárkányt felettük. Az elképzelés jó volt, de az emelés nehezen ment. A templomtornyot és a rendőrségi rádióantennát kerülgetve keservesen kapaszkodtam felfelé, a talpak miatt nehezebben emelkedett a sárkány.

Egyszer pünkösdkor felhívott egy srác, hogy ellopták a kamionját, és segítsek megkeresni. Vác környékén fogyóban volt már az üzemanyag, dobált a turbulencia, de nem akart még visszafordulni. A kamiont sajnos nem találtuk meg, de derekasan helytállt a srác, annak ellenére, hogy mint utólag kiderült, végig rosszul volt.

Egyszer egy növendékem megkérdezte, hogy „mi történik, ha a sárkányrepülő tetején eltörik az a csavar ”. Leesel, és el van rontva az egész napod.

 

Légi Térképészeti és Távérzékelési Egyesület

Az interjút készítette: Bakó Gábor, Farkeshegyi Repülőtér, 2020. július 20.

Marek Miklós

vízépítő mérnök, légifénykép kiértékelő

bertalan laszlo

Hogyan került kapcsolatba a légi térképészettel?

A vízügy légi fényképezési és kiértékelő tanfolyamot indított 1978-79 körül, hogy a kiértékelési kapacitásait erősítse. Volt egy téli tiszai árvíz, a légi fényképezésénél 12 képes magazinokkal dolgoztak. Akkor még nem egyenes vonalakban repültek, hanem lekövették a fényképezéssel a vízfolyások kanyarulatait. Mikor leszálltak, kiszálláskor kinyílt a doboz és az összes magazin összekeveredett. Mivel éppen betegállományban voltam a kificamodott bokámmal, megkértek, hogy próbáljam  sorba rendezni a lenagyított kb. 400 számozatlan, összekeveredett felvételt.

Reggelre a kb. 400 kép sorba volt rakva, be volt számozva, és be voltak jelölve a képek sarkai a térképen. Ezen felül tettem megjegyzéseket is, hogy itt és itt szivárgást láttam a gát oldalán, itt és itt teljesen átázott talajt jelezhetett az elszíneződés, és hasonlók. Mivel sokat dolgoztam terepen, hamar ráéreztem ezekre a dolgokra.

Azt mondták, hogy sokkal jobbak az észrevételeim, mint azoké, akik a légi fényképezési tanfolyam után ezzel foglalkoztak. Így vízépítő mérnökként átkerültem a vízügyi légifotósok csoportjához, akkori nevén a VIKÖZ (Vízkészlet Gazdálkodási Központ, később Környezetgazdálkodási Intézet). Majd én lettem a Ditzendy Arisztid vezette „ARGOS” Vízügyi Film Stúdió és Fotószolgálatnál, a Légifotó Szakosztály vezetője, és ott dolgoztam egészen a kilencvenes évekig, míg egy volt kollégám lett a főigazgató, és ő meghívott műszaki titkárnak maga mellé. A Stúdió akkor végezte a volt szovjet garnizonoknak és repülőtereknek a légi felmérését, és személyes megbízással még készítettem nekik számos légifotó mozaikot a repülőterekről, az ARGOS felvételeinek feldolgozásával. Nyugdíjas koromban a FÖMI-ben megbízással bekerültem a szőlőkatasztert készítő csapatba, ahol légifelvételek alapján készítettük a szőlőterületek térképeit.

2009-ben mentem végleg nyugdíjba. 50-70.000 légifelvételt értékeltem ki életem során.

 

Az észrevételeit publikálta is.

Igen, szerkesztője voltam egy légifotó segédletnek, ami a vízügyi légifényképezést hivatott támogatni. (1982-ben Marek Miklós szerkesztésében, Juhász Ede, Marek Miklós, Staniszláv Tamás, Thurnay Béla szerzők tollából jelet meg a Vízügyi légifényképezési útmutató, amely az egyik szakmai alapműnek számít Magyarországon, és magas áron lehet csak hozzájutni az antikváriumokban. A szerk.)

 

Voltak fejtörő esetek, rejtélyes jelenségek a kiértékelések során?

Emlékszem, amikor az M3 gyöngyösi leágazásánál két tizenegynéhány méter hosszú sötét egyenes vonalat láttam a terepen. Nem tudtam rájönni, hogy mik azok, de később kiderült, hogy nagy átmérőjű csöveket szállított egy teherautó, és kettő lefordult róla a kanyarban.

Egy másik eset az volt, amikor a terepen volt egy árok, és szabályos távolságonként fehér vonalak voltak rajta keresztben. Sík terep volt, fenék lépcsőzés nem lehetett. A lányom ránézett és egyből mondta, hogy a szél befújt egy öntözőgépet az árokba.

Egyszer a minisztériumból hoztak egy űrfelvétel nagyítást, és azt mondták, találjam ki, ez mi lehet, mert senki sem szokta kitalálni. Sok kerek térség volt rajta, hozzá vezető úttal, tengerparton, repülőtérrel, valamint egy rövid, de igen széles kifutópályával és gyárépületekkel. Elgondolkoztam, mihez kell egy rövid, de igen széles kifutópálya. Rájöttem: az űrsikló leszállásához. Mondtam, hogy sejtem, de nem merem kimondani. (Akkoriban még a szigorú titkosítás időszaka volt). Mondták, hogy mondjam nyugodtan. Cape Canevaral. (A Cape Canaveral Air Force Station az Egyesült Államok Légierejének (USAF) rakétaindításra szolgáló bázisa, a szerk.) Érdekes módon meg is kaptam ezt a képet. El is vittem Ráday Ödönhöz. (Híres geológus, szaktekintély, a légi régészet, és a légifelvételek geológiai felhasználásának úttörője, a szerk.) Nézi, tengerpart, nagyon rendezett lakótelepek, aztán geológiai szempontból elemezte hosszasan, de nem jött rá, mi a kép különlegessége, csak én tudtam elsőre kitalálni hol készült.

Az egyik magas rangú vízügyi vezető nem hitt a légi felvételekben. Mutatott egy sivatagi légifotót, hogy na erről mondjak valamit. Öt percig beszéltem neki róla, meghatároztam az uralkodó szélirányt, a jeleket, sok mindent.

Láttam a Körösök mentén az öntözőtelepekről készült légifelvételeket, és amikor később volt egy gátszakadás, és mutatták a tengernyi vízről készült képeket, felismertem a vízzel borított területeket az árok menti fasorokról ezáltal gyorsan haladt a kiértékelés.

Mikor később a FÖMI-ben dolgoztam (Földmérési és Távérzékelési Intézet, a szerk.), egyik nap a monitoromon furcsa objektumok kerültek elém. Egyből észrevettem, hogy rakétakilövő bázis. Winkler Péter volt az osztályvezető. Épp egy küldöttséget vezetett, és mikor meglátta a képernyőmet, szólt, hogy ezt azonnal zárjam be.

 

Mesélne a Vízügyi Filmstúdióról?

A Sárbogárdi úton volt a részleg, fotólabor, nagyításnál tengely döntésekkel még némileg transzformálni is tudtuk a közel függőleges kameratengelyű Hasselbladdal a repülőgép kamraaknáján keresztül készített felvételeket. Általában három emberünk készítette a légifelvételeket: Vizi Zsigmond, Sziklai Gábor és még be-beszállt a fényképezésbe a korábban igen aktív Körtvélyesi László és Schermann Ákos is. De fontos volt, hogy legalább három légifényképész mozgósítható legyen.

Kevésszer Nagy Gábor is felszállt fényképezni, ő a laboráns volt. Sajnos nagyon fiatalon, egy közlekedési balesetben halt meg.

A földszinten lakott Ditzendy Arisztid titkárnője, a ház gondnoka, az emeleten volt Arisztidék lakása. A második szinten a filmstúdió, ami négy helyiségből állt. A labor, a Sziklai Gáborral közös szobám, Arisztid irodája (a vezető szobája), illetve egy másik szoba, ahol a földi fotósok tartózkodtak. És persze a légifotó archívum.

 

Hogy működött a munka?

Ha jött egy megkeresés valahonnan, megnéztük a térképen, hogyan is fogunk neki, majd személyesen elmentünk engedélyeztetni a repülést. Két helyre kellett elmenni, legalább a repülést megelőző napon. Egyszer a HM egy részlegébe, ahol a légifotó engedélyeztetéseket végezték, megbeszéltük mit fényképezhetünk és mit nem, majd el kellett menni a belügybe, ahol a repüléseket engedélyezték. De gyakran hiába volt engedélyünk. Az itt állomásozó orosz légierő erre nemigen volt tekintettel. Például a Hévizi-tó hőtérképét is rendszeresen készítettük, és volt olyan, hogy megvolt a repülési engedélyünk, benne állt, hogy ettől - eddig repülhetünk a tó környékén, mégis majdnem nekünk ütközött jobbról egy MiG. Én navigáltam a repülőgépet. Katona Sándor pilóta teljesen függőlegesen lebuktatta a gépet, mert a MiG húsz méterre ment el tőlünk, és ha nem buktatja le, a turbulencia kárt tett volna a Pilatusban.

Akik lentről látták (a hőmérsékletmérést végezték a képek készítésével egy időben) úgy látták, mintha ütköztünk volna.

Jelentős területfotózásaink voltak. Például az Apajpusztai környezetszennyezés, ahol 110 km2-t fényképeztünk le és értékeltünk ki nagy felbontásban. De nagy szovjet gyakorlótereket is fényképeztünk miután kivonultak. A Hortobágyi Nemzeti Park területén, a szovjet bombavetési gyakorlatokból eredő környezeti károkat is feltérképeztük.

A Budaörsi Repülőtér volt a bázisrepülőterünk. A Balaton északi parti településeinek térképezésénél, amit a Veszprém Megyei Tanácsok megbízásából végeztünk, majd két évvel később ismételtünk, ideiglenesen Szentkirályszabadjára tettük át a bázisrepülőterünket. Ennél a megbízásnál az illegális beépítések vizsgálata volt a cél. Az M0 pesti oldali körvonal (Dunától Dunáig) kijelöléséhez is mi készítettük az előzetes légifotó-térképeket. A budai oldal fényképezésére már valami más céget kértek fel, akik aztán tőlünk bérelték a fényképezőgépet, sőt a mi fényképészünket is bevonták később a munkába. Tulajdonképpen egy név nélküli konkurenst bíztak meg, akik a mi felszerelésünkkel, a mi gépeinkkel fotóztak. Ez korábban nem volt jellemző. De többet nem hallottunk róluk, ez is jelzi, hogy a szakértelem az ARGOS-nál és a FÖMI-nél volt akkoriban. A FÖMI a MÉM Repülőgépes Szolgálat repülőgépeivel és a hadsereg mérőkameráival és fényképészeivel dolgozott, és sokkal drágábbak voltak nálunk. Mi is igénybevettük egyszer a MÉM RSZ kapacitását, a saját fotósunkkal és Hasselbladjainkkal. Annál a munkánál a Repülőgépes Szolgálattól Németh László volt a navigátor. Mikor még a Sárbogárdi úton dolgoztunk, rendeltünk mérőkamerás felvételeket a FÖMI-től, de a felvételek olyan késéssel (3 hónap) érkeztek a beígért határidőhöz képest, hogy elbuktuk a munkát, így a későbbiekben is inkább a saját felvételeinkre hagyatkoztunk.

Régen versenyszerűen vitorláztam a Balatonon, ezért sohasem lettem rosszul a repülőn. Kivéve egyetlen esetet. Amikor a magyarországi kommunális szennyvíztisztító telepek fényképezését végeztük, sok száz szennyvíztisztító telepet kellett lefényképezni. Amikor három vagy négy telep volt már csak hátra Pest megyében, nem érkezett meg időben a repülési engedély. Délután megérkezett, de a hosszú hétvége előtt voltunk, és sem a fényképész, sem a pilóta nem ért már rá. Mivel tudtam, hogy ez volt az utolsó lehetőség a ködös idők előtt, kiharcoltam, hogy felszálljunk. Kurunczi István volt a pilóta, Sziklai Gábor volt a fotós. Bosszúból, amiért november másodika előtti péntek délutánon repülni kellett, hazafelé úgy repültek, hogy rosszul legyek. Odáig sosem zavart az üzemanyag szaga, de onnantól kezdve mindig irritált, ha megéreztem. (Erről már más légifényképészek is beszámoltak, hogy az első komoly repülési rosszullét után érzékennyé váltak a repülőbenzin és a kerozin szagára, a szerk.)

Csanádi Norbert is nagyon rendes ember és jó pilóta volt. Hamar nyugdíjba ment, mikor odakerültem, már csak keveset repültem vele. A legtöbbet Katona Sándorral és Katona Lajossal valamint Kurunczi Istvánnal repültem. Jó pilóták, jó munkakapcsolat volt, fegyelmezettek voltak, jó barátságban voltunk. Kurunczi István elég vadul repült, szűkre vette a fordulókat, de engem ez nem zavart, profi volt.

 

Légi Térképészeti és Távérzékelési Egyesület

Az interjút készítette: Bakó Gábor, Budapest, 2020, június 20.

Síkhegyi Ferenc PhD

geológus, térképész

 shf

Hogyan vált a légi térképészet és távérzékelés a munkája részévé?

Valamikor az egyetem felsőbb évfolyamain kezdett el az addigi életem során megéltekből egységes, a kedvemnek megfelelő érdeklődési kör és törekvési irány összeállni. Általános iskolai ötödikes korom orosz tagozatos képzése, amikor kitörölhetetlenül rögzültek a nyelvi alapok. A középiskolában, a budapesti Vörösmarty Gimnáziumban kedvencemmé váló reál tárgyak, a földrajz szeretete és egy akkor indult központi geológia szakkör a felejthetetlen Kriván Pállal. Előfelvett katonaként hajózóknak tekintettek bennünket: ejtőernyőztünk és mélységi felderítőként sokat mozogtunk terepen. A tájékozódás érzéke és a viszonzatlan szerelem a repüléssel innen eredhetett.

Természetes volt, hogy geológusként kezdtem meg a tanulmányaimat, és mai napig áldom a tanrendünk összeállítóit, akik már az első évbe beiktatták a térképészet tárgyát. Annak a tanszéknek a hozzáállása, a hangulata teljesen lenyűgözött, ezért több más geológus hallgatóval együtt felvettem a térképész szakot. Az ott megismertek utolérhetetlen előnyt jelentettek: terep- és műszerismeret, térképrajzolás és programozás. És mégegyszer: az ott bennünket körülölelő légkör.

Ráadásul a testnevelés, geológusok számáraaz első két évben a tájékozódási futás volt. A végén ott ragadtam a BEAC-ban, és sporttérképeket kezdtem készíteni. Azt mondták, hogy nem rosszul. Geológusként a nyári földtani térképezési gyakorlatok a későbbi témavezetőmmel, Oravecz Jánossal igen kedvemre voltak. Tőle hallottam először arról, hogy a sztereó átfedéssel készített légifénykép párok, a domborzat kiemelésével mennyire megdobják a terepi és feldolgozási folyamatok hatékonyságát. Ráadásul akkoriban jelent meg a számomra legnagyobb hatású szakkönyv,Rádai Ödön munkája*. A tihanyi térképész terepgyakorlat is segítette a geológusi szemléletem kiérlelődését.

Negyedéves koromban meghirdették az akkori korok Erasmus pályázatát. Oroszul viszonylag tudtam, éltem a lehetőséggel, és a második félévet Kijevben töltöttem fotogeológiával és azanalóg fotogrammetriai kiértékelés alapjainak az elsajátításával. Hazatérve természetes volt, hogy a geológus diplomamunkámban a Szendrő-hegység térképezése már légi felvételek támogatásával folyt. Igaz, ehhez alapanyagért a Várba jártam a Hadtörténeti Múzeum archívumába.Minden egybeállt ahhoz, hogy légi felvételek segítségével támogatott földtani térképező lehessek. Ehhez a szerencsés véletlen isa segítségemre sietett, amikor egyszerre a Kartográfiai Vállalatkötelékéből Mongóliába kijuthattam, az ottani magyar földtani térképező csoportokhoz. Itt az ország végtelen változatosságú földtani felépítésének megkutatására szovjet földtani térképező rendszert használtak, így a magyar expedíciós csoportok úgyszintén. Imponált az ottani módszertanban, hogy úgy dolgozták ki, ha az ott előírt előkészületeket, a terepi bejárásokat és mintavételeket a kialakított normáknak megfelelően teljesítik, akkor a láthatatlan háló lyukain a perspektivikus indikációk mind fennakadnak. Az évek során két hazai megyének megfelelő területen készítettünk a kollégákkal légifényképek kiértékelésével földtani térképeket, ahol az idősebb képződményeket fedő, főként negyedidőszaki képződményeket, a felszín geomorfológiai térképét, valamint a laza üledékekben feldúsuló nyersanyag nyomok mintavételeit támogató fotogeológiai kiértékeléseket, a jelentések kartografált térképeinek szerkesztését vezettem;terepi meteorológiai megfigyeléseket végeztem, valamint nyersanyag indikációkat kutattam a társaimmal. Bő öt év alatt lényegében a földtani és nyersanyag kutatási munkák minden fázisát a gyakorlatban végigjártam.

Talán ez lehetett a fő indoka, hogy hazatérésem után, 1980-banaMagyar Állami Földtani Intézetben (MÁFI)megbíztak az akkor megalakított Kisalföldi osztály vezetésével, és sikerült a fotogeológiát a térképező munka integráns részévé tenni. Ha a szálkibúvások a hazai viszonyok között rosszul feltártak, akkor azért az ország legalább 70 %-át borító sík- és dombvidékek (Nomen est omen.) térképezésének a fotogeológia ideális terepe. A projekt végrehajtását egyben úgy terveztük, hogy azok az akkor még csupán az álmok világában létező térinformatikai feldolgozások és megjelenítések számára egységes és könnyen kezelhető bemeneti adatokat képezzenek. A tekintetben is szerencsés voltam, hogy a Földtani Intézet vezetése a kialakult csapatot azokban a rendszerváltozás közeli időkben a lehetőségek keretein belül kiemelten támogatta.

Emellett az Intergeokozmosz és az Interkozmosz Tanács révén kapcsolatba kerültem az akkori szocialista országok légi- és űrkutatási témákban zajló fejlesztéseivel, technikai hátterével és alkalmazási eredményeikkel.

 

Geológus-térképész alapképzettségéhez hogyan kapcsolódott a távérzékelési szakterület?

A fentiekből kiderül, hogy a földtani térképezés, főként fiatal üledékek térképezése volt a munkáim zöme; és mert éppen abban az időben ügyködtem, amikor a szakterület kialakult és gyakorlati haszonnal kecsegtetett, arra törekedtem, hogy a földtanon belülre emeljük be a reálisan elérhető és használható távérzékelési elemeket.

A távérzékelés szakterülete szimbiózisban fejlődik a térinformatikai módszerekkel. Ezt már a hetvenes évek elején megérttették velünk térképész oktatóink, StegenaLajos professzor úr és Tarcsay György. Ezért a szerényen támogatott távérzékelés mellett munkahelyemenTurczi Gáborral és kollégáinkkal inkább a GIS fejlesztések és a digitális kartográfiairányába indultunk el. Intézetünk akkori vezetése Brezsnyánszky Károly igazgató úrral a törekvéseinket mindenben segítette, ezzel sikerült az európai középmezőnybe felzárkózni.

 

Mikor találkozott először távérzékelési anyagokkal?

Én megéltem — koromnál fogva — lépésről lépésre az űrkutatás állomásait; Gagarint a nagy nyitott ZISZ**-ben az Üllői út és a Körút sarkán, az első maszatos képeket a Hold túloldaláról, az űrkabinok kézi kamerákkal készített első képeit, de az USGS sztereó képpáros mintakönyvi példái nyűgöztek le leginkább, amik a Föld legkülönbözőbb régióit mutatták be. Azután a Hold normál albedójának kinyomtatott térképét, ami ma már nem más, mint egy egyszerű denzitásszeletelés, de a szándék világos volt. Olyan helyekről is nyerhessen ez emberiség geológiai információkat, ahol az Apolló misszió piciny részéről kapott mintákon kívül pusztán a távérzékelés adhat választ kozmogóniailag alapvető kérdésekre. Nevetségesnek hangozhat, de szinte gyerekes büszkeséggel éltem meg, hogy Armstrong után egy geológiai képzést kapott űrhajós, BuzzAldrinlépett a Hold felszínére. Legalább akkora lépésnek véltem, mint az elsőt.

És persze az ERTS-1 fényképei. Nem kellett szkeptikusnak lennem, hogy lássam, ezeken a nagyméretű, csíkos fotókon a képződmények elkülönítése — főként az európai tájakon elért földtani megkutatottság mellett — nem érhet célt. Ehhez hozzá vehetjük, hogy az alapkőzet meghatározása a mállott kőzet–talaj (három és kétfázisú)talaj–növényzet–légkör hatásainak kiszűrésével gyakorlatilag lehetetlen. Vagy akkora ráfordítást követel meg, hogy akkor már inkább marad a kézi fúró. Ugyanakkor a kis méretarányú képanyagok természetes szűrők, és olyan rajzolatok, mintázatok, gyűrűs szerkezetek, lineamensek jelennek meg rajtuk, amik a földközelben észrevétlenek maradnak. Ezért kezdtem ez utóbbiakat tanulmányozni. Az első ERTS-1 feldolgozásokat és nyomatokat még a Vasipari Kutató Intézet, pontosabban Szabó József készítette a számunkra. Átütő eredményeket nem értünk el, de megtanultuk, hogy valamilyen formában azért mindig nyomon kell követni más országok irányvonalait, mert igen könnyű végzetesen elmaradni a világtól.

 

Mongóliában és Líbiában végzett munkájában is tudott légi térképészeti anyagokat hasznosítani?

A Mongóliában eltöltött több mint öt év az életem egyik legboldogabb szakaszát jelentette. Ott a szovjet szisztémát alkalmazták, ami rendkívül kidolgozott volt, és a fotogeológia integráns része volt a földtani térképezésnek.

Líbiában viszont a 21. századot sikerült megélnünk: TM 5+ képek előfeldolgozásával komplett előzetes földtani térképet adhattunk a saját kezünkbe a terepi munkák előtt. A terepi adatgyűjtés szintén digitálisan rögzített adatbázisba történt, és a földtani és nyersanyag prognózis térképek minden manuális munkát nélkülözve kerültek nyomdába. Azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a kutatás részletessége és kondíciója negyedmilliós volt, a sivatagi viszonyok lényegében a tiszta földtani felépítést tükrözték, és a ráfordítások anyagi fedezete is megvolt. Meg kell ismételnem: itt a 21. században jártunk.

 

Több egyetemen is oktat, illetve oktatott, ennek során távérzékelési ismereteket is tudott átadni hallgatóinak?

Még a nyolcvanas években kezdtem oktatni a fotogeológiát geológus és geofizikus hallgatóknak. Hiába mindenféle földtudományi kutatásnak az alapja a terepi munkával végzett földtani térképezés, ha a legegyszerűbb eszközök, így a sztereoszkóp és sztereó-párok bevitele a munkafolyamatokba nem válik általánossá, addig a furmányos, digitális képfeldolgozások sem fognak átütő erővel soha el sem képzelt eredményeket adni. A távérzékelés földtani alkalmazásai szintén vergődnek, mert ehhez kiképzett személyzet (szervezeti egység), eszközök és megalapozott projektek és némi idő kellenek. Ez így együtt ritkán jön össze, amikor a földtani kutatás maga is beszűkülő, lejtős pályán halad. Bízom benne, hogy ez a folyamat megszakad; a távérzékelés módszerei előbb a geológia és geofizika egyetemi oktatásába, majd erre alapozva a gyakorlatba is bekerülnek.

 

Mik voltak a legemlékezetesebb pillanatok munkája során?

Az első dolog, ami megnyitotta az utat a légifényképek használatához, hogy a korábban említett kisalföldi projekt indulásakor, 1981-ben, a teljes területet lefedő, frissen elkészült tömbbel tudott szolgálni a térképész szakma (Favári József és csapata).Csak a hosszas itthoni lét értettette meg velem, mekkora problémahalmazt kerültünk ezzel el. Második ilyen pillanat, amikor a fotolineamensek kiértékeléséhez megláttam a szovjet spektrozonális felvételeken a Dunántúl valós domborzatát.

 

Mit jósol afotogrammetria és a légi távérzékelés jövőjére nézve?

Maga a fotogrammetria távol állt mindig tőlem. A minél pontosabb domborzat, a naprakész térképek természetesen mindig jól jöttek, de (már bocsánat) a pontosság másodlagos jelentőségű volt a számomra. A földtani interpretáció értékét a kiértékelő szaktudása és tapasztalata biztosítjamert,haaz elemi ismérvek elsikkadnak, akkor a kiértékelt végtermékena precíz topográfiai bekötés sem segít.

Az én aktív koromban az egész idő a nekibuzdulások és elszerencsétlenedések korszaka volt. Soha annyi idő nem volt, hogy bármelyik, földtanban használható módszerre a megalapozott projekt, a kellő képzett szakember és eszközpark huzamosan együttállásban legyen. És ez még a legegyszerűbb légifényképek alkalmazására is érvényes volt. A távérzékelés és a földtani kutatások viszonyáról pedig az jut az eszembe, hogy a fejlődést megállítani nem lehet, legfeljebb elkerülni. Ha a földtani és a geofizikai kutatás-fejlesztési koncepcióknak a kidolgozói majd figyelembe veszik a nemzetközi fejlődési irányzatokat –elsősorban a földtani térképezés és a geokémiai kutatások témáiban– számomra nem kétséges, hogy a távérzékelés jól bejáratott módszereit az eszköztárukba fel fogják venni.

 

Az UAV technológia kiszoríthatja 10 éven belül a repülőgépeket?

Jelenleg még rendezetlenség és a jogszabályi keretek hézagossága a jellemző. Ebben mindenképpen rendet kell vágni. Azért, hogy mihamarabb kialakuljon a közmegegyezés a mindent szigorúan leszabályozni kívánó hatóságok és az UAV technológia alkalmazói között fontos az ACRSA álláspontjának a képviselete, mert bár társadalmi szervezet, mögötte jelentős gyakorlati tapasztalat és felelősségérzet van.

Az eszközök és a hozzájuk kapcsolódó szoftverek már napjainkban sok segítséget adnak lokális műszaki feladatok megoldására. Ha teljesítményük és megbízhatóságuk eléri a repülőgépes felvételekét, beleértve a távérzékelési és légi geofizikai eszközök biztonságos hordozhatóságát, akár 10 év alatt is felválthatják az ember vezette repülő eszközöket. A költségek lefaragásán és az egyszerűsödő kezelhetőségen túlmenően döntő szempont az UAV biztonságos volta: Gondoljunk a HA-YFA légifényképező repülőgép és a személyzete tragédiájára, és hogy ez mennyire visszavethette hazánkban a távérzékelési módszerek elterjedését.

 Légi Térképészeti és Távérzékelési Egyesület

Az interjút készítette: Licskó Béla, Budapest, 2020. augusztus 11.

--------------------------------------------------------------------------

*Rádai Ödön: Légifotó-értelmezés a vízügyi gyakorlatban, VÍZDOK Budapest, 1978.

**Egykori szovjet „elnöki” limuzin

***1977. augusztus 6-án a Balaton felett szerencsétlenül járt légifényképező repülőgép