Légi Térképészeti és Távérzékelési Egyesület

Üdvözöljük,

Légi Térképészeti és Távérzékelési Egyesület magyar nyelvű honlapján!
Egyesületünk 2015 szeptemberében került bejegyzésre, ezt megelőzően már bő fél éve dolgoztunk az előkészítésén, hogy megkezdhessük a közös munkánkat.
 

Hirdetmény

Kedves látogatók, kezdeti működésünk visszajelzései alapján arra jutottunk az idelátogatók számára első ránézésre nem egyértelműek a céljaink és azok megfogalmazásai. Ezért ezeket a lehető legtömörebben összefoglaljuk azt az alábbiakban.

Egyesületünk főként a légi térképészetben érdekelt személyek és cégek érdekében működik, ennek jelenleg egyik fő kérdésköre a jogi szabályozás.
A pilóta nélküli eszközök megjelenésével új helyzet állt elő, számtalan lehetőség nyílt a hobbi felhasználók, az ezzel munkát végző, szolgáltatást nyújtó avagy tudományos célú vállalkozások intézmények számára. Erre a technikai fejlődésre, változásra reagálni kell a törvényhozóknak szerte a világban.
A téma komplex mivolta és a szabályozás kérdésének sürgőssége könnyen a totális tiltás, nagy szigor irányába viheti a törvénykezést, ezt minden felhasználó szeretné elkerülni, így az Egyesületünk is.

A törvényhozókat támogatnunk kell munkájukban, hogy szakértők segítségével kiigazodjanak az UAS-ok világában, lehetséges felhasználási lehetőségeikben, ezen lehetőségek gazdasági jelentőségében és nem utolsó sorban veszélyforrásaikban.

 
Jelenleg hatályos jogszabályok egy kalap alá veszik a "drónokat" majdnem a nagy repülőkkel, így szigorú, alig és nagyon költségesen betartható szabályok élnek. Tévedés azt hinni, hogy jelenleg ne kellene engedélyt kérni a reptetéshez (erről bővettebn itt olvashat: szabályok). Természetesen a hatóságok is belátják, hogy követhetetlen és elvégezhetetlen feladat így szemet hunynak átmenetileg.
Úgy gondoljuk a felhasználói igényekre szabott, mind időben és költségekben is reális szabályozásra van szükség. Csak így lehetséges a feketén repülő felhasználókat legális útra terelni. Nem érdemes túlzó és szigorú szabályozást készíteni, mert akik visszaélnének az UAS-okkal azok az egyébként is törvénytelen szándékuk miatt nem fognak bíbelődni engedélyekkel, így pusztán a bűnmegelőzés végett értelmetlen lenne egy szigorú, tiltó szabályozás.
 
Az alábbi ábrán látható módon képzeljük el a szabályozást:
 
 
 
Aránytalan lenne egy kategóriába tenni az össze UAS-t, mozgási energia, vagy tömegük szerint kellene kategorizálni, valamint az engedélyzetetési eljárásnál is sávosan a felhasználás céljával arányos bejelentési, engedélyeztetési procedúrát kell alkotni.
Rekreációs célból, kis eszközökkel, kis magasságban, vagy egy sajtó fotó, légivideó készítése céljából nem feltétlenül kellene engedélyeztetés, inkább a bejelentés lenne célszerű. Ennek a javaslatnak a részletes kidolgozására azonban Egyesületünk nem vállalkozik, de szívesen támogatjuk azokat akik ezt a feladatot felvállalnák hiszen közös érdekünk, hogy élhető és betartható keretek között repülhessünk.
 
A távérzékelés mindig is egy szigorúan szabályzottot terület volt, jelenleg sincs másképpen. Azonban a világ nagyot változott már így újra kell gondolni, szükséges-e még mindég ez a bonyolult engedélyeztetési procedúra. A költséges és lassú eljárások jelenleg sok esetben gátolják, vagy lehetetlenné teszik a versenyképes munkavégzést, de leginkább a fekete repülés irányába tolja a cégeket. Eközben műholdak repülnek el felettünk és készítenek már olyan nagy felbontású képeket, hogy értelmét veszíti a stratégiai titkok védelmére való hivatkozás.
Mindezek figyelembe vételével azt szeretnénk, ha a kor igényeinek megfelelő színvonalú és gyorsaságú lenne az engedélyeztetés. Úgy látjuk, hogy ezt lehetne automatizálni, ezért célszerű volna ezt elektronikusan intézhetővé tenni, így nincs szükség nagy humán erőforrásra és gyorssá kényelmessé tehető költséghatékony formában.
Amennyiben részletesen is szeretné megismerni céljainkat, kérjük nézzen körül weboldalunkon!
 

Továbbá a fent részletezetteken túl az egyesület a légi fotogrammetria, az aktív és passzív távérzékelés történetének, tárgyi és történeti emlékeinek kutatására, a felmérő közösség kapcsolatrenbdszerének, kommunikációjának elősegítése érdekében, valamint a szakmai jogi háttér elemzésére, szakmai felügyeleti és jogi segítségnyújtás céljából jött létre.

 
 

Kiadványaink

 

Megjelent a A légi térképészet története Magyarországon I. kötete, amely a szakma hazai történetét mutatja be.

 

Ingyenesen elérhető az UAV és RPAS technológia a légi távérzékelésben elemző tanulány, ami bemutatja az aktuális szakmai és jogi környezetét a különböző távérzékelési eljárásoknak.

Szabadon letölthető itt:

Letöltés 

 

Csatlakozz!

Várunk minden érdeklődőt akit érdekel az egyesület céljainak egy része, egésze! Célkitűzéseink között szerepel, hogy egy erős, összetartó közösséget építsünk. Ezzel szeretnénk összekapcsolni a tudományos szakmai élet és a kísérletező kedvű polgárok és cégek közösségeit. A fentiekre támaszkodva kívánjuk képviselni a közösség érdekeit és álláspontját a jogalkotó felé. Találkozóink közötti időszakban a Facebook-on tartjuk a kapcsolatot. Csatlakozz hozzánk.

Fórum

Segítünk

Egyik fő tevékenységi körünk a szakmai és jogi segítségnyújtás. Ha lehetetlen feladatnak érzed, hogy legalizáld a repülési tevékenységed, akkor jó helyen jársz. Hosszas utánajárás, jogszabály értelmezések és  hatósági egyeztetések után elkészítettünk egy segédanyagot ami alapján tisztán áttekinthető a szabályozás aktuális állapota.

Bővebben

Minőségirányítás

A pilóta nélküli eszközök elterjedésével a fotogrammetria sokkal közelebb került az emberekhez, már hobbi célú amatőr eszközökkel is tudunk készíteni ortofotót. Az már vita tárgyát képezi, hogy mennyire sikeresen és milyen minőségű eredményre juthatunk.  Vannak akik szkeptikusan gondolnak erre és vannak akik nagyon is hisznek abban, hogy a mérőkamerával nagy magasságban készített képekkel megállják a versenyt az amatőr eszközök. Ennek a kérdéskörnek a tisztázására kidolgoztunk egy validálási eljárást amivel bárki könnyen ellenőrizheti a saját munkáját és összevetheti azt mások eredményivel.

Bővebben